Oldal kiválasztása

„A lehulló sziromnak is van értelme”

 

Keresem az élet értelmét egy olyan világban ahol mindennaposak a háborúk, gyilkosságok, összeesküvések.  Az emberek közötti kapcsolódási pontokat figyelem. Hogy hogyan viselkedünk egymással. Hogyan alakulnak ki a feszültségek, hogyan oldódnak. A belénk kódolt és a tanult minták okozta feszültségek oldásához gyakran van szükségünk harmadik személyre (Pl. Isten, családtag, kutya, ).

Filozófiámat öntöm úgy vizuális formába, hogy közben tudatosan lemondok sok festői eszközről, azért, hogy csak a lényegre koncentráljak. Képeimen az alakok ezért lesznek síkszerűek, árnyéktalanok, háttérben térhatást csak ritkán és akkor is csak jelzésszerűen alkalmazok. Hangsúly az alakok mozdulatain van, a leegyszerűsített színhasználaton, különböző anyagok kiválasztásán, használatán. Az alakok erős kontúrja az énünket összetartó váz szerepét tölti be. Hogy mik töltik ki ezeket a vázakat? Minden, amit megéltünk, amit kaptunk szüleinktől és azok szüleitől, amit elfogyasztunk táplálékként, a gondolataink, vágyaink. A materiális világ és a szellemi világ találkozásai vagyunk. Mindenki egy mikrokozmosz. Részei egy nagyobb egésznek.

Művészetem igazi értelme barátaimmal folytatott beszélgetéseim során kristályosodott ki számomra. Képeim, olyan hétköznapi, de mégis mélyen az emberi létezésbe ágyazott mozzanatokat ragadnak meg, amelyek asszociációk sorát indíthatják el a befogadóban. Alkotás közben ott motoszkálnak bennem ezek a befogadó számára felkínált asszociációs sorok, ezekből szűkítem le alkotásaim terét, mintegy esszenciálissá „merevítve” azt. Munkáim gondolati esszenciák, mert hosszú idő telik el a tervezéstől a kivitelezésig. Így csak azok a munkák készülnek el, amelyek kibírják az idő próbáját és nem veszítik aktualitásukat.

A képek nagyon személyesek ( Vattacukor élet sorozat-Cottoncandy Life serial). Nem a néző szemével alkotok. Amit szeretnék, hogy azok a gondolatok, amelyek vizuális formában megjelennek képeimen, hasonlóan ugyanazokból a gyökerekből, rég megélt eseményekből, élményekből táplálkozva, egy időutazásra vigye, vissza a gyerekkorba a szemlélődőt. Címekben is utalok ( Ellen-Test-Táj,Contra-Body-Scene) de nem didaktikusan teszem ezt. Soha nem fogja ugyanazt a történetet jelenteni számára, mint az én számomra, de az a gyermeki tisztaság mindenkiben ott van, csak elő kell tudni csalni, hogy átérezhetőek, átélhetőek legyenek a képeim. Úgy lenni gyermek, hogy közben tudjuk, hogy felnőttek vagyunk, jó dolog.

Ha mélyebben belemegyünk a gyermeki létezés valóságába, rá kell jönnünk, hogy gyakorlatilag ott van benne minden, intrika, gyűlölet, kirekesztés és kirekesztettség, ellenségeskedés és megalázottság, egyszóval vegytisztán minden, ami az emberi jóságba vetett hit árnyoldalát képviseli (Mikor a gyermek gyermek volt sorozat- When a child was a child serial). Optimista vagyok, de ennek ellenére tisztában vagyok azzal, hogy a jó csak a rossz jelenlétében érvényesül. Az ellentéteknek nagy szerepük van a képeimen, mint például az Ellen-Test-Táj,Contra-Body-Scene sorozatban, vagy a rajzold meg magad 2-3,( Draw yourself 2-3) képeken. A gyermek is ember, minden megvan benne, ami egy felnőttben, azzal a különbséggel, hogy ő tökéletes. Még csak most tanulja, hogy hogyan tud beilleszkedni a társadalomba, milyen kompromisszumokat kell kötnie, hogy érvényesüljön, megtanulja a cselszövés csínját-bínját, megtanuljon gyűlölni, hazudni, lopni, gyilkolni, megalázni.

A mindennapi életben látom és tapasztalom, hogy a gyermekek milyen odaadással tudnak mindent csinálni. Lelkesek, tettre készek, alig várják, hogy elmondhassák gondolataikat, érzéseiket. Nem mindig szóban teszik ezt, nagyon gyakran képben, rajzban, festményben, táncban, énekben, játékban (Rajzold meg magad, Draw yourself) Sokukból ezt az érdeklődést a felnőttek kiölik, köszönve önzőségüknek, türelmetlenségüknek, gyengeségüknek, tehetetlenségüknek. Ők is ezt tanulták. Természetesen sokan vannak, akik megtudják őrizni gyermeki lelküket, tovább él bennük a Homo Ludens, megértőek velük szemben, embertársként néznek rájuk.

A képeim egy jelentős hányadának létrejötte valójában egy kooperációnak köszönhető. A kollázsok javarészt másnak használhatatlan anyagokból (szemét) készülnek. Javarészt papír alapú anyagok. A figuráim felületének kitöltését gyermekfirkákkal szoktam kitölteni. Ugyanis az első ilyen képemnél a nagyobbik lányom régi hittan füzetét használtam fel. Papírgyűjtéshez szedtük össze lakásunkban a kidobásra szánt újságokat, füzeteket. Amikor megtaláltam ezt a füzetet (mert ilyenkor szelektáláskor mindig találunk kincseket, mint ez alakalommal is), belelapoztam és döbbenten olvastam egy harmadikos kislány gondolatait. Az volt a feladatuk, hogy zsoltárt írjanak. A következőket írta : Áldjátok meg a tesómat, mert autista. Hogy az iskolában jól viselkedjen, és a tanárai figyeljenek rá! Adjátok, hogy nagykorában is boldog legyen! Nagyon elgondolkodtató, hogy ez a fajta érzékenység, szeretet, empátia, hova lesz sokunkból. Ezután kezdtem összegyűjteni autista kislányom  firka-rajzait és azokat beépíteni a képeimbe. Azóta folyamatos az együttműködésünk.