Oldal kiválasztása

Idézet Geriub Gepleki tavalyelőtt magyarra fordított naplórészletéből és feleségével folytatott levelezéseit tartalmazó igen vaskos kötetből:

“Legyen itt most szó a lódarázsról. E kis jelentéktelennek tűnő teremtményről azért tartom fontosnak, hogy megemlékezzem, mivel ma részese voltam a félelem általam is elszenvedett legtömegesebb megnyilvánulásának. miután elolvastam a ma reggeli újságokat, szokásomhoz híven ismét elindultam kedvenc kávéházamba a Le Caféba, amelyről már oly sokan és sokat írtak, és az elmúlt évek során városunk egyikjelentős, a szellemi életet mindenképpen meghatározó találkozóhelyévé vált. Éppen rendelni készültem, amikor is az ajtó irányából erős zajra lettem figyelmes. Mivel a hang igen furcsán hatott, mindenképpen maga felé vonta tekintetemet. A látványtól abban a szent minutumban megfagyott bennem a vér. Ebből az állatból ekkorát még életemben nem láttam, úgy tűnt vendégtársaim sem. Racionalista gondolkodásom jó darabig képtelen volt elhitetni velem, hogy amit látok az valóban akkora amekkora. nagyzolásban nem akarom a horgászokat felülmúlni, de úgy 25 cm-es példány lehetett. Először a technika megállíthatatlan fejlődésének egy újabb bizonyítékára gondoltam és minden rosszindulat nélkül egyik író barátom komisz, elkényeztetett fiacskáját kerestem a vendégek között, aki egy újabb találmánnyal igyekszik megviccelni a társaságot. de feltételezésem ezúttal tévesnek bizonyult.

A rémületből felocsúdva, igyekeztem lélekjelenlétemet megtartani és számba venni a lehetséges megoldásokat. A magam részéről a klasszikus eszközöket alkalmazom, vagyis maradok a légycsapó és az újság célirányos használatánál. Mindazonáltal nem feledkezhetünk meg más módszer, jelesül a cukros vízzel töltött csali-borosflaska áldásos szerepéről sem. Bár ez utóbbi esetében mindig megsajnálom szegény párát, és miután sokáig szemlélem a csapdába esett, üvegen keresztül is szüntelenül támadni készülő, szőrös, minden emberi érzelmet és gondolkodást nélkülöző, félelmetes kis csíkos ingest, óvatosan kihúzom a dugót, hogy mégis csak szabadjára engedjem foglyomat, reménykedve abban, hogy az esetből tanult a kis haszontalan, és messzire elkerüli szerény hajlékomat. Itt azonban a fent említett módszereket senki sem merte alkalmazni, így a kávéház fokozatosan kiürült, és elismerve gyávaságomat bátorkodom megemlíteni, hogy elsők között hagytam el a helyiséget. Amikor délután arra jártam, hogy ügyes-bajos dolgaimat a környéken intézzem, egy tábla csüngött a bejárati ajtón:

Sajnálattal értesítjük tisztelt vendégeinket, hogy a kávéházunkba betévedt lódarázs haláláig zárva tartunk.

Aztán arra gondoltam, hogy végül is olyan szép egy ilyen lény, hogy érdemes művészeti alkotásként felhasználni, úgyhogy igyekezni fogok, hogy a lódarázsnak e hatalmas példánya mihamarabb az én birtokomba kerüljön.”

Az anekdoták szerint a művész így hagyott fel a pillangók hímpora, mint festékalapanyag alkalmazásával.

 

Bora Éva

Previous article

Lebegés

Next article