Oldal kiválasztása

Ágoston Lóránt valamennyi művészeti alkotása a mesemondás jegyeit viseli magán. Ő egyszerűen cáfolja a gyermeki és a felnőtt világ közötti választóvonal létezését. Miután festményeit és grafikáit áthatotta, lépfalaival behálózta kisebb és nagyobb veszélyeket rejtő zónáit – a mese végezetül kollázsaiban öltött testet. A gondviselő szerény szülői és nem a játékos, felelőtlen gyermeki lét oldalán állva, Ágoston lényét a(z ön) kontroll hatja át. Törékeny vonalai a múlt relikviáiból új valóságot ötvöznek. Őrző, óvó tekintete a Grál cserepeit és az elhasznált, elkoptatott nagy kódex elszakadozott makulatúráját összeragasztja. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Lóránt számára a látás a gyógyulás útja” – írja Draginja Ramadanski a Vattacukor élet katalógusában. Nátyi Róbertet kérte fel a tárlat megnyitására, s a művészettörténész is a gyermeki lét megjelenítéséről szólt többek között az egybegyűlteknek.

Annak idején Aranyi Sándor tanítványa volt a rajztanszéken Ágoston Lóránt, aki már évek óta szerette volna a munkáit megmutatni a szegedieknek. Önálló kiállítása a városban utoljára négy évvel ezelőtt volt a Grand Caféban, de csoportos kiállításokon lehetett találkozni munkáival például a LAJTORJA Fiatal Alkotóművészek Kulturális Egyesület, vagy épp a szegedi alkotókat tömörítő In Memoriam Geriub Gepleki Képzőművészeti Egyesület keretében, illetve a táblaképfestészeti biennálé anyagába is beválogatták munkáit a több díjjal is elismert alkotónak.

Ágoston Lóránt vegyes technikával készíti képeit, rajzol és fest, illetve a farostra, vászonra vagy épp papírra készült képeibe mások számára hulladékot, így például újságpapírt épít be, vonalkódot, menetjegyet. A tárlat címének is választott Vattacukor élet egy 2013-as sorozat, mely szintén megtekinthető a figurális alkotások között, melyeknek emberalakjai arctalanok, s több képén gyermekeket láthatunk. „Úgy látom, hogy a képzőművészet kicsit hátrányosabb helyzetben van a többi művészeti ághoz képest. Nekünk, képzőművészeknek is propagálnunk kell magunkat, a mostani tárlatra komolyabban készültem, közösségi oldalon is úgymond reklámoztam magamat és a tárlatot, hogy több emberhez eljusson a kiállítás híre. Közel sem elegendő elkészíteni a képeket, feltenni azokat a falra és elküldeni néhány meghívót” – mondta el a törökkanizsai születésű Szegeden élő alkotó, aki rajzot és földrajzot tanít Deszken, a Zoltánfy István Általános Iskolában.

Previous article

Végtelen pillanat

Next article

Lebegés