CSEND-HATÁR-VONAL 2021-2023

Nézem azt a műtermi felvételt, melyen Ágoston Lóránt látható alkotás közben, a földre fektetett vászon fölé hajolva. Fehér madarat fest, illetve rajzol kék tájba, oldal- és felülnézetből. A madár csendben suhan a táj felett, melyet hol világosabb, hol pedig sötétebb azúr foltok tagolnak. Az árnyalati eltérések mélységet adnak a képnek, a hasadásokon megteremtve az űr végtelenjének a látszatát.

Minderről eszembe jut egy kitörölhetetlen élmény. 1998 nyárutóján állok a feleségemmel újvidéki házunk emeleti teraszán. Nézzük az éppen sötétedésnek indult kék eget, keressük az első fénylő égitesteket, mintha csak a jövőt fürkésznénk. Egyszer csak egy hangtalan repülő test suhan el kertünk felett. Olyan, amilyet ez eddig csak sajtófotókon láttunk. „Te is láttad, amit én láttam?”, kérdezem halkan a megdöbbenéstől. Az amerikai „lopakodó” húzott el a kertünk felett, szinte karnyújtásnyira. „Bombázni fognak, mérik be a terepet”, vonom le a következtetést. Igazat beszélek…(folytatás a képek alatt)

…

Ágoston fehér, fehéres szürke madarait szemlélve eszembe jut az a különlegesen mély nyugalom és csend, amely a háború előszelének ágyaz meg. A madarak teste a képeken fenséges, szárnyuk széttárva, viszi őket a légáram. Nem csapkodnak, csak kifeszítik tollazatukat. Aztán, ahogy jönnek az újabb madármotívumos alkotások, velük együtt új színek érkeznek új hangulatokkal, új érzésekkel. Barnás szétfolyások, okkersárga foltok, majd vérpirosak – különböző stációk. Ez immár nem az alkonypír lírai árnyalata. A madár vérben vergődik, vértócsa felületén úszik, vélhetően élettelenül. Ismét csend honol, mint azon a nyári újvidéki estén.

Itt tehát korántsem az anatómiai tökéletesség és a konvencionális szépség jut szóhoz. Ágoston madara túlmutat önmaga biológiai lényén, mitikus jelentésrétegekbe sodródik. „Elbukott, elesett, hová mehetett”, juthat eszünkbe Baksa Soós Jánosnak a szabadság eszményét feszegető szürreális dalszövege. A csapongó játékosság drámába, tragédiába fordul, a szorításból kitörés kísérlete egyszer csak elbukik. Ez már nem is az Ágoston Vattacukor élet című katalógusában tetten érhető könnyed, zajmentes transzparencia, hanem a teljes csend. A csend egyik új minősége, amely rendkívüli helyzetekben áll elő, amikor az élet befelé fordul, és a lélek már-már csak önmaga pislákolására figyel. Körülveszi a bizonytalanság. Ám nem az a fajta bizonytalanság, amely a hétköznapi egzisztenciális helyzeteket fonja körül, ezért nagyrészt már kiépültek rá a reflexeink. Ez valami egészen másmilyen megélése az egyedi állapotoknak, melyekkel először szembesülünk ezúttal ebben az emberöltőben. Csendes háború, csendes leállás, csendes elmúlás.

De mi van a csend után?, adódik a kérdés. Vajon lesz-e csendes felépülés? Bekövetkezik-e a természet feleszmélése, feltámadása, a valamikori ősállapotok visszavétele. A madár újra felröppen, lerázza magáról a vércseppeket, és továbbnemzi az ösztönös életerőt. Amiben nincs semmi álság, semmi művi, csak a túlélés igenlése. Minden visszakerül oda, ahonnan vétetett, tudniillik a teremtő kezébe. És talán visszatér mindezzel együtt az Aranykor harmóniája, amelyben nem történik semmi, hanem minden egyszerűen csak van, önmagában. Mint a csend mibennünk.

Szombathy Bálint

Elhangzott Ágoston Lóránt Csend Vonal Határ című kiállításának a megnyitóján, Óbudai Társaskör Galéria, Budapest, 2021. november 29.